Őszi Tárlat

Őszi Tárlat

2018.

A 2018-as Nógrád Megyei Őszi Tárlat képei

Tisztelt Hölgyek, Urak, Alkotók és Befogadók!

Tudom, a nyelvészek fölszisszennek – de a palócvidék így használta és helyenként használja ma is –, amikor azt mondom: szám, és nem szájam. Miért? Mert a szám az, ami számít. A kimondás és a kimondott által. Az, amivel számolunk. így is, úgy is.

A szécsényi őszi Tárlat ezúttal huszonharmadik alkalommal nyílik meg. A huszonhármas szám a számok világában különlegesnek számít. Olyan prímszám, amelynek a tagjai is prímszámok, sőt a tagjainak összege és különbsége is, illetve a többjegyű prímszámok sorában ő az első, amely nem ikerprím, azaz a számjegyei megfordításával nem kapunk szintén prímszámot. Tovább menve: az egészséges embereknek huszonhárom pár kromoszómájuk van, és a latin ábécé szintén huszonhárom alapbetűből áll…

Hosszan lehetne sorolni a huszonhárom előfordulását – nem is beszélve az ezáltal hozzá társított és/vagy társítható jelentésekről –, de ebbe most és itt nem bonyolódnék bele – miképpen abba se, hogy ötvenkilenc (ami szintén prímszám) művész ötvenkilenc alkotását tekinthetik meg a kiállításon –, mert túlontúl messze vinne attól, amiért ma itt összegyűltünk. Csupán fel szerettem volna villantani valami számításba vehetőt, amikor számra vettem a számot.

Minden, ami itt és most van, az itt és most számít. Annak itt és most súlya és jelentősége van. Nem pusztán azért, mert egy megye képzőművészeti seregszemléjének tekinthető. Aki körbejár a falak mentén, s elég időt szán egy-egy műalkotásra, abban megfogalmazódhat Nógrád megye jelenlegi művészeti életéről egy kép. Illetve arról, hogy az itt élők – és műalkotásaikon keresztül megnyilvánulók – miben és miről gondolkodnak, s ez az egyetemes művészeti tendenciákkal mennyiben azonos, attól eltérő vagy azzal ellentétes. Klasszikus, korszerű vagy úttörő. Kísérletező, újraértelmező vagy utánzó. Dekoratív, intellektuális vagy transzcendens.

Mint minden seregszemléé, a szécsényi huszonharmadik őszi Tárlat anyaga is rendkívül sokszínű. Ha csak a stílus- és technikabeli különbségeket vennénk számon, akkor se biztos, hogy elegendő lenne rá ez az este, amennyiben a puszta fölsoroláson túli vizekre merészkednénk. Másképp pedig lehetne értelme ennek a számbavételnek? Meg egyébként is a mű befogadása csupán személyes kapcsolat révén jöhet létre. Mindenkinek magának kell megnyílnia az itt kiállított alkotások felé. Amennyiben ez nem történik meg, mondhatok akármit. Pedig ezúttal az a dolgom, hogy mondjak – jelzésértékűen.

Hamvas Béla írta egy helyen, hogy számára az a mű értékes, amely meditációs objektummá tud válni. Azt nem fűzte hozzá, hogy valamennyiünk számára más-más kép képes azzá válni.

Szerencsére különbözőek vagyunk. Különbözőképpen nyilvánulunk meg és nem ugyanazt keressük, igényeljük és fedezzük fel egy-egy műalkotásban. Másfelől az esztétikai, az intellektuális, a pszichikai élmény nyújtására többnyire nem egyazon műalkotás alkalmas. Az egy kivételes pillanat a mű, a művész és a művészet égisze alatt, hogy mindez egyben és egy időben lehet jelen – hitelesítve a befogadó, a befogadók által. Mert mi más teszi a művet, a művészt és a művészetet élővé, elevenné? Éppen az, hogy hiteles és befogadott.

Vannak olyan munkák, amelyek magukba szippantanak. Kiemelném ezek közül Oláh Lajos A koncert végén című alkotását, amelyben – ha elég időt szentelünk arra, hogy hasson – a mindenek feletti, mindent átható szeretet ölt alakot. Az, ahogyan az ifjú zenész ráfonódik a hangszerére, ahogyan a lehunyt szemek befelé tekintenek, s ahogyan az ujjak az ég felé mutatnak, pontosan jelzik, honnan származik az ihlet. Az a lélek, amelyik így nyilatkozik meg, az szentségtől áldott. Innentől pedig az anatómiai pontosság sokadlagos. Egyedül a hitelesség fontos. Az, ami a művészet szempontjából mindig is perdöntő.

Heideggert ide idézve: a mű eredete a művész és a művész eredete a mű, s mindkettőjük közös eredete a művészet. A művészet ugyanakkor több mint maga a mű vagy a művész anyagszerűsége, holott ez is, az is anyagszerűsége révén létezik. Az anyag meghatározza a művet, a művészt és a művészetet.

Az emlékkép a részletek felfejtésével lép elő a múlt homályából. Ami megjelenik, az egyre világosabbá válik, előbukkan a sötétségből, s végül kirajzolja mindazt, ami ebből felidézhető. Felidézhető, akár egy álomban.

Bakos Ferenc Homoródszentmártoni híd című munkája ezt a visszaálmodást testesíti meg, amikor a mélyzöld kartonpapírra nem festéket hord fel, hanem csiszolóvászon segítségével hívja elő az egykor látottat. A keletkező kép ezáltal megmarad a maga álomszerűségében: nem tudni honnan és hová tartanak a deszkaelemek; látszanak ugyan a két különböző szerkezetet összekapcsoló tartóoszlopok, de az már nem, hogy honnan nyerik stabilitásukat; kirajzolódik egy horizont a híd alá tekintve, ami olyan, akár egy elsimuló víztükör, vagy óceánfelület a világűrből bámulva. Ha átmennénk, ha átkelhetnénk rajta, vajon hová érkezhetnénk meg? És hová tarthatunk, érkezhetünk meg a művészet által?

Ispán Tibor Jurtahegy 2. című grafikája a népművészet és a kereszténység, valamint kölcsönhatásai modern újraértelmezésének tekinthető. A szimmetrikus szerkezetet a növényi minőség ornamentikája alapozza meg. A kép – és a belső háromszög – csúcspontjában egy „mindent látó szem" foglal helyet, fölé magasodva mindannak, ami organikus. Ebbe a térbe csupán a két stilizált emberfigura (nő) fejtetője képes kilépni. A központi tengelyre egy sugárzó szív, női és férfi princípiumok szerveződnek. A kétoldali tartópilléreket halak jelentik, mint a keresztény szimbolika beszédes jelei. Az egyenlő szárú háromszög befogói mentén kifelé és befelé tartó madarak a lélek ki- és beáradásáról vallanak. Kell ettől beszédesebb alkotás a test, lélek, szellem világáról?

Heidegger a mű, művész, művészet hármasáról gondolkodik A művészet eredete című, három részből álló, 1936-os frankfurti előadássorozatán. Megkerülhetetlen tanulmány. A háromról viszont tovább kell lépni a négyre! A negyedik elem a befogadó. A mű, a művész és a művészet eredete a befogadó. Befogadó nélkül egyikről se beszélhetünk. Márpedig beszélni kell! És számon tartani azt, ami ily módon teremtődik, munkálkodik, van és lesz! Prímként és primátusként. Ezúttal huszonharmadik alkalommal. Ötvenkilenc alkotáson keresztül. Egységben. Itt és ezegyszer.

Köszönöm a figyelmüket.

Szécsény, 2018. november 16.

Handó Péter

Kattintson a képre, hogy nagyobb méretben is megtekinthesse! Még jobb felbontásért a nagyított képen kattintson jobb egérgombbal, majd válassza a Kép megnyitása új lapon lehetőséget.